A variotherm padlókonvektorok
Padlókonvektor – A hatékony fűtés nagy üvegfelületekhez
A padlóig érő, elegáns üvegfelületek gyönyörű kilátást biztosítanak a szabadba. Az őszi és a téli hónapokban azonban a hideg szinte akadálytalanul áramlik rajtuk keresztül a helyiségbe. Padlókonvektorok alkalmazásával ez a télies körülmények között jól érzékelhető hideghatás és az üvegfelületen kialakuló kondenzáció elkerülhető.
Nagyszerű hőérzet nagy üvegfelületek mellett
Napjankban – talán teljesen érthető módon – egyre több építtető keresi a lehetőségét annak, hogy újonnan építendő házába minél több természetes fény jusson be. Bár a nagy üvegfelületekkel ez egyszerűen megoldható, van azonban néhány kérdés amely mellett nem húnyhatunk szemet.
E nagy üvegportálok nem csak a fényt engedik be, hanem a külső hideget is. Felületük lehűlve párásodhat illetve a hidegsugárzás tényével is számolnunk kell.
E padlósík alatti, szinte láthatatlan fűtőberendezések alkalmazásával e problémák orvosolhatók. Segítségükkel megakadályozható a hidegsugárzás és – temperálva az üveget – a párásodás is elkerülhető, csökkenthető.
Hol javasoljuk a padlócsatorna fűtők alkalmazását? Verandák, télikertek, vendéglők, irodaépületek, közösségi terek, bemutatótermek, stb.
Nézzük, hogyan is működik ez a gyakorlatban?
Így működik a padlókonvektor
Mivel a padlócsatorna fűtőket a padlószerkezetbe süllyesztjük közvetlenül az üvegfelület előtt, fedőrácsuk a padlósíkkal kerül egy szintbe. A padlókonvektor „lelke” a fűtőelem, vagy hőcserélő, amely tulajdonképpen egy rézcső és a rajta elhelyezett nagyfelületű alumínium lamellák sokasága. A rézcsövön átfolyó melegvíz felmelegíti a lamellákat, így az azok körüli levegőt is. Az üveg előtt finom meleglevegő függöny alakul ki a Coandä-effektusnak nevezett fizikai jelenség okán, mely meggátolja az üvegfelület kellemetlen hidegsugárzását. Ahhoz, hogy ezt elérjük, fontos, hogy a padlókonvektor közvetlenül az üveg elé kerüljön, ahol enyhe – függőleges irányú – légmozgás alakul ki.
Javaslatunk: Ahhoz, hogy a fedőrács valóban a padlósíkkal egy szintre kerüljön, fontos, hogy a leendő burkolat vastagságát már a tervezés során vegyük figyelembe.
Fedőrácsok – Elegancia minden helyiségben
Padlókonvektoraink padlósíkba süllyesztett fedőrácsai 2 alapkivitelben (feltekerhető és fixrács) és 3 színárnyalatban készülnek (natúr alumínium, világos bronz és fekete). A rácskeretek a rács színével megegyező árnyalatban érkeznek.
A Variotherm padlókonvektorok tetszőleges hosszban, – igény szerint – 90°-os iránytöréssel és hossztoldással is készülhetnek.
Nagyszerű hőérzet nagy üvegfelületek mellett
Napjankban – talán teljesen érthető módon – egyre több építtető keresi a lehetőségét annak, hogy újonnan építendő házába minél több természetes fény jusson be. Bár a nagy üvegfelületekkel ez egyszerűen megoldható, van azonban néhány kérdés amely mellett nem húnyhatunk szemet.
E nagy üvegportálok nem csak a fényt engedik be, hanem a külső hideget is. Felületük lehűlve párásodhat illetve a hidegsugárzás tényével is számolnunk kell.
Amennyiben e padlósík alá süllyesztett fűtéseket alkalmazzuk, e problémák orvosolhatók. Segítségükkel megakadályozható a hidegsugárzás és – temperálva az üveget – a párásodás is elkerülhető, csökkenthető.
Hol javasoljuk a padlókonvektor alkalmazását? Verandák, télikertek, vendéglők, irodaépületek, közösségi terek, bemutatótermek, stb.
Nézzük, hogyan is működik ez a gyakorlatban?
Így működik a padlókonvektor
A padlókonvektorokat a padlószerkezetbe süllyesztjük közvetlenül az üvegfelület előtt, fedőrácsuk a padlósíkkal kerül egy szintbe. A padlókonvektor „lelke” a fűtőelem, vagy hőcserélő, amely tulajdonképpen egy rézcső és a rajta elhelyezett nagyfelületű alumínium lamellák sokasága. A rézcsövön átfolyó melegvíz felmelegíti a lamellákat, így az azok körüli levegőt is. Az üveg előtt finom meleglevegő függöny alakul ki a Coandä-effektusnak nevezett fizikai jelenség okán, mely meggátolja az üvegfelület kellemetlen hidegsugárzását. Ahhoz, hogy ezt elérjük, fontos, hogy a padlókonvektor közvetlenül az üveg elé kerüljön, ahol enyhe – függőleges irányú – légmozgás alakul ki.
Javaslatunk: Ahhoz, hogy a fedőrács valóban a padlósíkkal egy szintre kerüljön, fontos, hogy a leendő burkolat vastagságát már a tervezés során vegyük figyelembe.
Fedőrácsok – Elegancia minden helyiségben
Padlókonvektoraink padlósíkba süllysztett fedőrácsai 2 alapkivitelben (feltekerhető és fixrács) és 3 színárnyalatban készülnek (natúr alumínium, világos bronz és fekete). A rácskeretek a rács színével megyegyező árnyalatban érkeznek.
A Variotherm padlókonvektorok tetszőleges hosszban, – igény szerint – 90°-os iránytöréssel és hossztoldással is készülhetnek.
Előnyök
A nagy üvegfrontok szabad kilátást engednek a szabadba. Azért, hogy ezek közelében télen is kellemes meleg maradjon, a padlókonvektorok alkalmazásával meggátoljuk az üvegek kellemetlen hidegsugárzását, temperáljuk télikertünket és meggátoljuk a kondenzációt.
- Gyorsan felépítik a meleglevegő függönyt a hideg üvegfelületek mentén
- A kondenzáció az üvegfelületeken elkerülhetővé válik
- Hossz- és keresztirányú rácsok 3 színben
- Minimális levegőáramlás, nincs porfelkeveredés
- Láthatatlanul illeszkedik a padlóba, nem zavarja az ablak megjelenését
- Felülete azonnal járható a rács elhelyezését követően
- Kitűnő hőérzet felületfűtő rendszerekkel kombinálva
- 10 év garancia
E padlóba süllyesztett fűtőberendezések megoldást kínálnak nagy üvegfelületek és télikertek esetén. A Variotherm padlókonvektorok a szükséges hosszban, előszerelve kerülnek átadásra. Derékszögű iránytörés nem jelent problémát.
- Egyszerű és gyors szerelhetőség
- A padlókonvektorok hosszát a helyi igények szerint lehet választani
- Iránytörés lehetséges
- Magasságállítási lehetőséggel
- Felülete azonnal járható a rács elhelyezését követően
- A padlókonvektorok gyorsan átmelegednek és jól szabályozhatóak
- Garantáltan rövid szállítási határidő
- Made in Austria
Alig láthatók – mégis érezhetők. A padlókonvektorok szinte észrevehetetlenül helyezkednek el a padlószerkezetben, a nagy üvegfelületek használhatóságát nem befolyásolják. A 3 színben választható hossz- és fixrácsok jól illeszkednek a padlóburkolatokhoz.
- Meleglevegő függöny az üvegfelületek előtt – meggátolja ezek hidegsugárzását lakó- és munkaterekben
- Alig észrevehetők
- Elegáns megjelenés – hossz- és keresztirányú rácsok 3 színben
- Környezetkímélő fűtés – alacsonyhőmérsékletű felületfűtésekkel kombinálható
- Egyszerűen tisztítható – a rácsok könnyen kivehetők
- Made in Austria
- 10 év garancia
Mi az a padlókonvektor?
A padlókonvektorokat a padlószerkezetbe süllyesztve, közvetlenül az üvegfelületek elé szereljük, fedőrácsuk a végleges padlószinttel kerül azonos magasságra. A padlókonvektor „lelke” a fűtőelem, vagy hőcserélő, amely egy rézcső és a rajta elhelyezett nagyfelületű alumínium lamellák sokasága. A rézcsövön átfolyó melegvíz felmelegíti a lamellákat, így a lamellák körüli levegőt is. Az üveg előtt finom meleglevegő függöny alakul ki, mely meggátolja az üvegfelület hidegsugárzását.
Hogyan működik egy padlókonvektor-fűtés?
A padlókonvektorok padlósík alatti fűtőrendszerek. Ez azt jelenti, hogy a padlószerkezetben, közvetlenül az üvegfelületek előtt helyezzük el őket, fedőrácsuk a végleges padlósík szintjére kerül. A padlókonvektorok rövid idő alatt felépítik a működésük alapját képező meleglevegő függönyt, temperálva a felettük lévő fal- vagy üvegfelületeket.
Milyen előnyei vannak a padlókonvektoros fűtésnek?
A padlókonvektorok villámgyorsan kialakítják a meleglevegő függönyt az üvegfelületek mentén, mellyel meggátolják azok hidegsugárzását és az esetleges kondenzációt is. Észrevehetetlenül helyezkednek el a padlóban, az ablak megjelenését, használhatóságát nem befolyásolják. Az elkészült szerelést és a fedőrács elhelyezését követően, a padlókonvektor felülete azonnal járható.
Hol alkalmazzuk a padlókonvektorokat?
Az energiatakarékos padlókonvektorokat teljes magasságú, nyitható üvegfelületek elé szerelve, nappalikban, télikertekben, irodákban stb. vagy akár – felületfűtésekkel kombinálva – helyiségfűtésként használjuk.
Milyen hátrányai vannak a padlókonvektorok alkalmazásának?
- A fűtésfelújítás során a padlókonvektorok nem minden esetben építhetők be, mert ezeket a padlószerkezetbe kell süllyeszteni. A padlókonvektorok elhelyezése akkor válik lehetségessé, ha a meglévő esztrichréteget mindenképpen meg kell bontani.
- Az előremenő fűtővízhőmérséklet legalább 40°C.
A padlókonvektoros fűtés tervezése előtti megfontolások
- A padlókonvektorokat az üvegfelület teljes hosszában építjük be.
- A legalacsonyabb alkalmazható előremenő fűtővízhőmérséklet 40°C (javasolt 45-60°C)
ajánlatkérés | központi telefonszám | +36 30 721-2648
variotherm blog
Lakásfelújítási támogatás – 2021 – a Smarthaus szemszögéből
Lakásfelújítási támogatás - 2021 Bár a Lakóépületek energiahatékonyságának és megújuló energia felhasználásának növelését célzó visszatérítendő Uniós támogatás lezárult, továbbra is sok lakás és családi ház szorul felújításra és korszerűsítésre. Számos magyar család...
Építésbiológiai védjegy a Variotherm száraz rendszerei részére
IBR védjegy a Variotherm fűtő- és hűtőmodulok részére: ajánlott termékek építésbiológiai bevizsgálással Legyen szó új építésről vagy felújításról: a környezetkímélő és az egészségre ártalmatlan építőanyagok minden építtető számára fontosak. Ezt felismerve, a...
Rugalmas és alaktartó – VarioProFil Laser falfűtés cső
A VarioProFil 11,6×1,5 Laser cső. Falfűtés, falhűtés és padlófűtés rendszereinkben alkalmazott másik fontos csőtípus a VarioProFil 11,6×1,5 Laser cső.